Toldyné Gábor Melinda vagyok, 47 éves, két gyermek édesanyja.

Székesfehérváron születtem, egyedüli gyermekként nőttem fel. Gyermekkorom meghatározó része volt a természet közelsége: az állatok, amelyeket tartottunk, a gyógynövények és a természet ereje, amely mindig körülölelt.

Már kislányként a művészetek vonzottak. Verseket írtam, könyvírásba kezdtem (bár sosem fejeztem be), énekeltem, táncoltam, rajzoltam. Úgy hittem, hogy egyszer majd táncos, színész, festő vagy énekes leszek. Az élet azonban más irányba vezetett: külkereskedelmi középiskolába jártam, majd informatikai szakon szereztem diplomát – teljesen eltávolodva attól az úttól, amelyre a szívem húzott.

Gyermekkorom nem volt könnyű: beteges kislányként többet töltöttem kórházban, mint otthon. Korán megismertem a vizsgálatok, a gyomorszonda és a műtétek világát. Néha elgondolkodom rajta, hogy a daganatom kialakulásában szerepet játszhatott-e ez a félresiklott életút – de biztosan sosem tudhatom. Egy dolgot azonban igen: mindig is szerettem írni, és hiszem, hogy ez az én igazi hivatásom.

2004-ben férjhez mentem. Az évek eleinte veszteségekkel teltek: három kisbabát vesztettünk el, míg végül orvosi segítséggel, hat év küzdelem után megszületett első gyermekünk, majd két és fél évvel később a második. Ők számunkra igazi csodák, minden értelemben. Családunk hétköznapi életet élt: mindketten dolgoztunk, különböző cégeknél, különböző pozíciókban.

2019-ben azonban minden megváltozott. Akkor kaptam kézhez a diagnózist: emlőrák, rögtön áttétekkel. Ahogy mindenki, én is átmentem a sokk állapotán, de hamar összeszedtem magam, és elkezdtem keresni a lehetőségeimet. Eleinte hittem, hogy gyorsan megoldható lesz – erős akarattal, jó orvosokkal, hatékony gyógyszerekkel. De a sors más utat szánt nekem: immár hat és fél éve élek együtt ezzel a furcsa, állandó kísérővel, a rákkal.

Idővel rájöttem, hogy minden alkalommal, amikor a betegség meg akar rémíteni, és sikerül is neki – hiszen hatalmas erővel támad –, mindig érkezik valamilyen isteni segítség. Legyen az új terápia, új gondolkodásmód vagy komplementer medicina, mindig kaptam valamit, ami visszaadta az erőmet. Ez adott ihletet arra, hogy blogot kezdjek írni.

Azért is vágtam bele, mert nem találtam sorstársat, akinek a szervezete hasonlóan reagálna, és ennyi daganattal újra és újra képes lenne felállni. Így hát elhatároztam, hogy megörökítem a történetem minden pillanatát – nemcsak magamnak, hanem másoknak is.

Ezért is gondoltam, hogy blog keretein túllépve megírom a történetem könyv formában is. Ez lett az első könyvem, amely a történetem kezdetét és az emlőrákkal való küzdelmet mutatja be. A folytatásban szeretnék egy kötetet szentelni a tüdőáttéteknek, majd egy harmadikat, amely az agyi áttéteket dolgozza fel. Hiszem, hogy ezzel erőt adhatok azoknak, akik hasonló úton járnak – legyenek ők maguk érintettek, vagy a szeretteik.