Tudjuk, hogy szeretteink ki vannak téve a megcsömörlött szakápolóknak, amikor nem látjuk (kivéve a kivételek)?
Tudjuk-e, hogy egyes nővérek még a látogatókat sem kímélik?
Nem mai történet, de mondhatom, hogy borzasztó.
Történt vala, hogy fejem fájása miatt kizárólag a Flór Ferenc Megyei Kórházba szállítottak, mert ő a helyileg illetékes.
A sürgősségi ellátás számomra több, mint gyors és szakszerű volt, MR vizsgálattal tűzdelve.
Amely ki is mutatta a nagyfokú javulást az agynál. Kedvesek, és gyorsak voltak, minden tagja a személyzetnek csak köszönetet érdemel!
Ezután jött a fájdalmas valóság.
A beteghordó már korántsem volt oly kedves, szitokszavakkal illetett hangosan mindenkit és a hordággyal velem igencsak ahol lehetett, nekiütött falnak, ajtónak vagy éppen liftnek, nem igazán számított.
Eközben hangosan ordított, és szitkozódott.
Minden emeleten ezt a fekvőosztályokon, és sehol sem volt hely.
Ez nyilván nem az ő hibája volt.
Végül a legfelső emeleten volt egy szobában hely, de nem ágy, csak egy bármi, ahova odafér ez az ágy.
Ellenben, mégis átemeltek valamire, ami ott volt, nem túl kedvesen. Mindezt nyilván érezte az agyam, és agyi áttétem.
Ezek után mivel mozdulni nem tudtam, ezért csak figyeltem.
A szoba 6 személyes volt, elfekvő tele bocsánat, de haldokló, krahácsoló (tüdőgyulladás) nénivel.
Sajnáltam őket, panaszkodtak, bár néha nagyon nem tudták hol vannak, hogy nincs, aki adjon nekik inni.
Megfigyeltem, ez valóban így volt, mert hiába szóltak az egyébként ordítozó és csapkodó nővéreknek, úgy tettek, mint akik nem hallják.
Így én adtam nekik, már akik kérték. Utána sajnos nővérkének hívtak, és a néni szidott.
Orvost ritkán láttunk.
Imádkoztam és minden nővérnek szóltam, hogy fáj a fejem, de nem kaptam választ.
De nem jött természetesen.
Általában bekötöttek egy infúziót, és hozták a gyógyszereket, amiket betömtek a számba.
Volt egy kedves hölgy, ő is menekült, aznap, amikor én.
Nagyon halkan említettem neki, hogy itt bizony megérne egy betegjogi képviselőt elérni.
Amit tapasztaltam ezek után, az az volt, hogy csendesen és kedvesen szóltak hozzám, minden kívánságomat lesték.
Amikor végre elindulhattam hazafelé, a férjemmel is így bántak, tehát itt bizonyára meghallották, amit mondtam.
Még akkor is nagyon támogattak, amikor pánikrohamom lett (azóta sem, a gyógyszer hiányában) és akaratlan rángásaim voltak.
Ezután az Országos Onkológiai intézet megváltás volt, kedves nővérkékkel, orvosokkal, akik figyeltek arra, amit mondtam, és leállították a gyógyszereket, de én elrontottam, és nem vettem be őket, ezért a fájdalom visszajött.
Tesztelni próbáltam, de végül rá kellett jönnöm, hogy ez így nem jó. A végén boldogan távoztam, 3 nap után, kedves egyetlen szobatársammal.
Nemsokára megkaptam a Kadcylát, amely egy biológiai kezelés, és amint lecsöpögött, távoztunk teljes tökéletes fejjel, mely azóta is megvan hála Istennek.
Ha jó a májértékem, amely másként nem lehet, hiszen a Nutritionfacts.org szerint igyekszem táplálkozni és a legalont szedni.
A következő MR-em januárban várható, remélem mindent eltüntettünk, hiszen tökéletesen, ámde fáradtan vagyok.
Ami igen érdekes, hiszen ha elindulok, pontosan megszervezett gondolatokkal, kiszámolva, mikor hova lépek, nem érzem.
De a felfelé lépcsőzés pontosan 7mp-re lihegtet, utána indulhat a következő, amivel felérek.
Ez igen nagy problémát jelentett tegnap a hosszú lépcsőjű nyílt napon az egészségügyi szakközépben, de segítettek nekem, így kaptam széket, mert nagyon tele volt a terem.
Ellenben a tájékoztató és a nyílt órák fantasztikusak voltak, nagyon élveztük mindannyian.
Valószínűleg ő lesz a tökéletes befutó elsőnek, a többi még bizonytalan.
Dominika szerette, és ez a lényeg.
Nos, ezekről tudok beszámolni, és várni a vérvételi eredményt.
